Dr. Peller Jazzband - jazz zenekar

DR. PELLER JAZZBAND - JAZZ ZENEKAR

Dr. Peller Jazzband a Pilisi Medence első jazz zenekara,
Tagok:
Hegedüs Zsuzsanna – ének,
Kozák Zoltán – basszusgitár,
Mészöly Márton – gitár,
dr. Peller György – tenor és szopránszaxofon, kaval

DR. PELLER JAZZBAND

 
Dr. Peller Jazzband a Pilisi Medence első jazz zenekara 2017 tavaszán alakult. Repertoárja a saját szerzemények mellett főként közismert jazz sztenderdekből áll. A zenekar különleges hangzását adja, hogy nem rendelkezik ritmusszekcióval, ez alkalmassá teszi kisebb helyeken történő fellépésre. Ez a fajta zenekari felállás zenei élményt nyújt olyan helyeken is, ahol a hangerő lehetősége korlátozott, főként, mivel a zenekar törekvése többek között az is, hogy adott esetben bár-jellegű zenét szolgáltasson, amely hozzájárul a vacsora közönség hangulatának javításához. Minden hónapban rendszeresen játszik a Dr. Peller Jazzband Pilisvörösváron, Pilisszentivánon különböző éttermekben. A vendéglátóhelyeken való fellépések mellett természetesen önálló koncerteket is adnak. Eddigi fennállásuk alatti koncertjeik a szentendrei V8 Szabadidőközpont bensőséges hangulatú Adventi jazz estje, a pilisszentiváni augusztus 20-i Ünnepi rendezvény sorozat, valamint Abaújszántón, a Pince napokon is többször felléptek.
Tagok:
Hegedüs Zsuzsanna – ének,
Kozák Zoltán – basszusgitár,
Mészöly Márton – gitár,
dr. Peller György – tenor és szopránszaxofon, kaval
Dr. Peller Jazzband - jazz zenekar

Dr. Peller Jazzband - jazz zenekar

A következő rendezvény típusokon vállal fellépést:


falunap / városi rendezvény (pl. Magyar Kultúra Napja, Idősek Napja, ünnepi rendezvények)
céges rendezvény
családi rendezvény / születésnap
művelődési ház
hangversenytermi

Fellépti díj:

szaxofon egyedül fél-playback (10 000 Ft/ 60 perc)+útiköltség
ének fél-playback+szaxofon (20 000 Ft/ 60 perc)+útiköltség
ének fél playback+szaxofon+gitár (30 000 Ft/60 perc)+útiköltség
Quartett élő, ének, szaxofon, gitár basszusgitár (40 000 Ft/60 perc)+útiköltség
Quintett élő, ének, szaxofon, gitár, basszusgitár, dob (50 000 Ft/60 perc)+útiköltség
Ének, szaxofon, gitár, basszusgitár, dob, trombita (60 0000 Ft/60 perc)+útiköltség

Külföldön is vállalunk fellépést.

Közvetlen elérhetőségek:

E-mail: jegyzo@pilisszentivan.hu

Telefon: +36 30 373 6136

Kapcsolat közvetlenül a művésszel:

Magyarország első és eddig egyetlen KÖZVETLEN művészközvetítő oldala.

Telefon:  +36 30 568 16 50
E-mail: info@muveszkozvetito.hu
Adatvédelmi irányelvek |  ÁSZF
Impresszum