Sabbathsong Klezmer Band

SABBATHSONG KLEZMER BAND

Több mint klezmer… Sabbathsong

SABBATHSONG KLEZMER BAND

 

A Sabbathsong Klezmer Band 1998-ban alakult. Szlogenjük immár 20 éve „Ez is klezmer, az is klezmer, több mint klezmer…”
arra utal, hogy a tradicionális kelet- európai klezmer mellett műsoraikban felcsendülnek héber és jiddis dalok, musical részletek és világslágerek is.

… sajnos, ritka madár, amikor a közönség közösséggé lesz. Azáltal, hogy tagjai közösen eggyé válnak a színpaddal, a dobogóval, a művel. Aki arra az élményre vágyik, amely az előadóművészet célja (kellene, hogy legyen), vegyen részt a Sabbathsong Klezmer Band koncertjén. A részvétel szó fontos itt, hiszen a hallgató-néző énekelhet-táncolhat, ha akar (vagy „csak” ülve mozog), erre a tágan értelmezett klezmer-, azaz javarészt „tánczenére”.

Kalauzunk a zsidó zene világában Masa Tamás, az együttes vezetője… konferanszié ő, vagy master of ceremonies, ahogy az angol mondja. Kulcsfiguraként teremt igazi kapcsolatot a nézőtéren lévőkkel, humora, lelkesedése őszinte és magával ragadó. Ez a Sabbathsongra jellemző lelkesedés, őszinteség persze önmagában nem lenne elég. A katartikus zenei élményhez, amiben részesülünk, az is szükséges, hogy a tagok egytől egyig kiváló muzsikusok. Hászid, jiddis, izraeli dalok, hóra, örmény dallam, arabos hatás, jazz (szólók, improvizációk), keringő, roma muzsika: mindezt tökéletes egységben nyújtják.
Az általuk teremtett közösség tagjaként lehetsz zsidó, roma vagy egyik sem: örömzene, amit hallasz. Öröm a zenésznek, öröm a publikumnak. Színtiszta élvezet.

… Nem csak azért, mert „varietas delectat”, hanem mert a művészetnek a teljesség kifejezésére kell törekednie. E vonatkozásban perdöntő jelentőségű, hogy a Sabbathsong muzsikusai különféle hangulatok felkeltésében, elmélyítésében, átadásában mesterek.
… Egy ilyen este után – hétköznapi megfogalmazással – zenész és közönség egyaránt „fel van dobva”. Mondom másképp. Életenergiát nyer, kiélesednek az érzékei, új szemmel néz, új füllel fülel a világra: mintha lakhatóbb, mindenképpen izgalmasabb hely lenne. Mondom másképp. Jóleső fáradtságot érez az ember minden jelentős művészi élmény után: mintha valami komoly tettet vitt volna véghez. Holott „csak” befogadott, és a tettet a művészek vitték véghez helyette.

Fers Márta opera, operett énekes

Sabbathsong Klezmer Band

 

A következő rendezvény típusokon vállal fellépést:

esküvő / eljegyzés
falunap / városi rendezvény (pl. Magyar Kultúra Napja, Idősek Napja, ünnepi rendezvények)
családi rendezvény
étterem / szálloda
hangversenytermi

Fellépti díj:

Ez is klezmer, az is klezmer…(9-11 Sabbathsong Klezmer Band fős zenekar)
Több mint klezmer…(Sabbathsong kiegészülve roma muzsikusokkal)
Klezmer kabaré (Sabbathsong kiegészülve színművészekkel)
Budapesttől Jeruzsálemig(Sabbathsong és a 100 Tagú Cigányzenekar)
Meseautótól a Carmenig ( Filmdalok-Klezmer-Musical-Opera)
Az árak megegyezés szerint, személyes kapcsolatfelvétel után)

Közvetlen elérhetőségek:

E-mail: sabbathsongklezmerband@gmail.com

Telefon: +36 70 263 2059

Kapcsolat közvetlenül a művésszel:

Magyarország első és eddig egyetlen KÖZVETLEN művészközvetítő oldala.

Telefon:  +36 30 568 16 50
E-mail: info@muveszkozvetito.hu
Adatvédelmi irányelvek |  ÁSZF
Impresszum